IX. fejezet

2011. febr. 19. 15:01 - írta Szandy68

Drágáim, nagyon szépen köszönöm a véleményeket, és azt, hogy ennyien jártok ide olvasni! Láttátok már oldalt a számlálót? Köszönöm! Ti vagytok a világ legjobbjai! De ne is szaporítsuk tovább a szót, meghoztam a következő részt!

 

A nap fénye még sötétítő függönyömön keresztül is erősen besütött, kintről az autók zaja hallatszott be. Fejemre szorítottam kezem, hogy valamennyire csillapítsam fájdalmas lüktetését, sikertelenül. Még takaróm zizegését is elviselhetetlennek tartottam, ahogy felültem, csak még rosszabb lett minden. Míg megpróbáltam visszagondolni, mitől van ez, fejemet kezeimbe támasztva ültem az ágy szélén. Lassan jutottam el addig, hogy már az ötödik, hatodik poharat ürítettem ki, tovább inkább nem is számoltam. Ezután ár csak nagyon halvány emlékfoszlányaim maradtak, miszerint teljesen lerészegedtem, azután rámásztam Justinra... Elsápadtam. Az nem lehetséges, hogy én ilyet tettem volna. De hogy itt ültem egy szál alsóneműben, csak ezt bizonyította. Azt nem tudtam, mi történt ezután, de rögtön a legrosszabbra gondoltam. Megrémültem. Így nem volt bátorságom Justin elé állni, de mindenképp meg kellett tudnom az igazságot. Keservesen felnevettem. Én, aki ki tudja, hányszor küzdöttem már meg az igazi rossz fiúkkal, nem mertem egy tinisrác szeme elé kerülni. Megráztam a fejem, majd felálltam. Egy kissé szédültem, de elbotorkáltam a fürdőszoba felé. Egy gyors zuhany után magamra kaptam egy garbót, valamint egy hosszúnadrágot, még ha itt benn nem is volt hideg. De nem akartam magam kellemetlenül érezni, mikor beszélek Justinnal. Ránéztem órámra, ami fél tizenegyet mutatott, a napból ítélve nyilván délelőtt. A fejem még mindig majd’ széthasadt, de a beszélgetésen minél előbb túl akartam lenni, majd utána kúrálom magam. Sóhajtva kinyitottam szobám ajtaját, majd lelépdeltem a lépcsőn. Hallottam a TV hangját, ezért a nappali felé vettem az irányt. Az ajtóból láttam a fiú feje búbját, ahogy nekem háttal nézett egy filmet. Megköszörültem torkom, majd megszólaltam:
- Jó reggelt!
- Szia! - fordult meg hirtelen, majd láttam, hogy elpirult. Gyomrom bukfencet hányt, ahogy a következő percekre gondoltam. Kerültem pillantását, míg leültem a kanapé másik végébe, a lehető legtávolabb tőle. Fél percig a képernyőt bámultam, mintha érdekelt volna, de igazából alig bírtam elviselni hangerejét. Tehát ilyen a másnaposság. Megfogtam a távirányítót és lehalkítottam. Felsóhajtottam, fejemet hátradöntve élveztem, hogy fejfájásom erőssége már csak a háromnegyede az előbbinek.
- Jól vagy? - kérdezte óvatosan Justin.
- Nem igazán – feleltem, majd elszántam magam. Nem halogathattam tovább.
- Justin... Mi történt? - nem kellett kimondanom, pontosan tudta, mire gondoltam. Kezeit összekulcsolta maga előtt, miközben zavartan nézte ujjait. Gondolkozott, hogyan kezdjen neki, én pedig egyre jobban féltem.
- Miután anyuék elmentek, felmentem, hogy megkeresselek. A szobádban voltál, elég sokat ihattál – válaszolta, miközben félve rám emelte tekintetét.
- Ennyire emlékszem... - nagyot nyeltem. - És rád másztam, amit nagyon sajnálok. El sem tudod képzelni, mennyire. Nem kellett volna ennek megtörténnie. De utána...?
- Semmi. Még időben leálltam – sóhajtott fel. - De én voltam a hibás, nekem kellett volna még az elején megakadályozni. Már bocsi, de eléggé beszámíthatatlan állapotban voltál – küldött felém egy apró félmosolyt, amit viszonoztam. Megkönnyebbültem, hogy tudom az igazságot, és egyben hálát is éreztem. Nyugodtan kihasználhatott volna, de nem tette. Ezzel nagyot nőtt a szememben.
- Köszönöm – leheltem megkönnyebbülten és alig hallhatóan, de ő megértette. - Most elmegyek fájdalomcsillapítóért, különben meghalok.
Felkuncogott, majd felálltam. Pár perc múlva visszaültem várva a gyógyszer hatását, ami direkt kínozni akart engem kései hatóidejével felelőtlenségem miatt.
- Elmondod, miért csináltad? - tette fel hirtelen a kérdést Justin. Ebben a helyzetben az volt a legkevesebb, hogy őszinte vagyok vele. Mesém onnan kezdtem, hogy megjött édesanyja és a menedzsere. Még az érzéseimről is őszintén színt vallottam, ami tényleg nemszokásom bárki előtt. Ebben a világban megtanultam, hogy nem bízhatok meg csakúgy akárkiben. De Justin Bieber a tegnap után teljes mértékben kiérdemelte ezt. Bár anyuról és Mike-ról nagyon nehezemre esett beszélni, újra utat törtek maguknak könnyeim, a végén ismét Justin karjaiban találtam magam. Nyugtatva simogatta hátam, miközben mélyen belélegeztem finom illatát. Sokkal jobb gyógymód volt a közelsége lelki sebeimre, mint az a rengeteg alkohol, amit bevedeltem.
- Miért hagytad magad tegnap olyan könnyen? És aztán miért állítottál le? - eveztem viharos vizekre, de kíváncsi voltam. Ha én elmondtam érzéseim – ha csak anyuval kapcsolatban is -, miért ne tehetné meg ő is?
- A második kérdés könnyebb, azzal kezdem – mondta egy nagy sóhaj után. - Még csak pár napja ismerjük egymást, nem akartam, hogy olyat tegyünk, amit később mindketten megbántunk volna.
Úgy tűnt, másik kérdésemre nehezebben találta a szavakat. Egy kis gondolkozás után távolabb tolt magától, hogy szemembe nézhessen. Elmerültem a gyönyörű mogyoróbarna szemeiben, s csak hallgattam, amit mondott:
- Szerinted mit tesz egy tizenhat éves fiú, ha egyszer csak a lány, aki napok óta tetszik neki, de már annyiszor visszautasította, rámászik és megcsókolja? Pár pillanatig még tudtam kontrollálni magam, de a csókoddal teljesen elvetted a fejem, mondhatni megrészegültem tőle – nevetett fel. - Aztán belenéztem zavaros szemedbe, és eszembe jutott, hogy csak az alkohol hatása az, amit velem művelsz, de én azt szerettem volna, ha igazán akarod. Így inkább hatalmas erőfeszítések árán leálltam. Gyönyörű vagy, és melletted nem a világhírű Justin Bieber vagyok, hanem az egyszerű Justin Bieber nevű srác. Na meg nem utolsó szempont a humorod, korodat hazudtoló érettséged sem. Ha pedig hibázol, belátod, s tanulsz belőle.
Utolsó mondata apró célzás volt arra, hogy ezentúl tartsam magam távol apám bárszekrényétől. De erre már nem figyeltem, csak vallomása visszhangzott fülemben. Szavaiból olyan őszinteség áradt, hogy kétség kívül elhittem neki mindent.
- Most én kérdezek – mosolyodott el macsósan. - Miért közeledtél felém?
- Öhm... részeg voltam? - vontam fel szemöldököm, mire megrázta fejét.
- Nem minden részeg csaj mászik rá a pasira.
Behúzott a csőbe, de igaza volt. Ehhez amúgy is éreznem kellett valamit...
- Teljesen részeg voltam – kezdtem. - És bejött egy helyes fiú a szobámba, mit tehettem volna?
- Ennyi? - nézett rám, mire bólintottam. Nem fog kihúzni belőlem egy, az övéhez hasonló vallomást, ott még nem tartottam. Halványan felnevetett, majd ismét komolyra váltott.
- Most ne borulj ki, de nem bántam meg a tegnapit. Hihetetlen volt – vigyorodott el. - Hiszen nem történt semmi rossz, csak... élveztük egymás társaságát.
- Azt én sem mondtam, hogy rossz volt, bár alig emlékszem – mosolyogtam. - Csak nem lehet. Tegnap egyszerre két szabályt is megszegtem, nem szabadott volna innom sem, és a védettünket sem lehet ennyire közel engedni magunkhoz.
- Szóval közel kerültem hozzád? - forgatta ki szavaimat.
- Szerinted az, hogy még egy tű sem fért volna el köztünk, távol van?
- Tudod, hogy nem úgy értettem – forgatta meg szemeit.
- Tudom – sóhajtottam. - De még ha közelebb is kerültünk egymáshoz a kelleténél, tiltva van.
- Már mást is megszegtél, nem? - kérdezte reménykedve.
- de, csak ez... - elharaptam a mondatot, nem tudtam, hogy folytathattam volna tovább. Hirtelen nem találtam több kifogást. Éreztem iránta valamit, de azt még nem tudtam, pontosan mit. Kiszabadítottam tekintetem csillogó íriszeinek rabságából, majd lesütöttem szemem.
- Jesszusom! - morogta kissé indulatosan, mire összerezzentem. Már nem éreztem kezemen ujjait, ahogy közelségét sem. Pár pillanat múlva meghallottam az ajtó csapódását. Meglepetten bámultam magam elé. Ennyire felkapta volna a vizet azon, hogy nem válaszoltam? El sem tudtam képzelni, mi lehetett a baja. Pár perc múlva utána eredtem, miközben próbáltam visszanyomni a fejemben egymást kergető gondolatokat. Nekitámaszkodtam a konyhaajtónak, s figyeltem, ahogy gitárját pengeti, közben egy dallamot dúdol. Elmosolyodtam. Órákig tudtam volna hallgatni játékát, de most nem ennek volt az ideje. Köhintettem egyet, mire hátrafordult.
- Ez szép volt – dicsértem, miközben leültem a mellette lévő székre. - Honnan van a gitár?
- Tegnap anyuék elhozták egy csomó cuccom – von vállat érdektelenül.
- Justin, mi a gond? - tértem rá a lényegre tapintatosan.
- Csak... - gondolkodott el szavain. - Azt hiszem, megsértetted az egóm. Azok után, hogy szinte szerelmet vallottam neked, nem kaptam semmit sem vissza. Míg én teljesen őszinte voltam veled, te nem. Tudni szeretném, hogy valóban mit gondolsz. Az egy dolog, hogy a törvényeitek tiltják, hogy együtt legyünk, de jó lenne, ha tudnám, mit is érzel irántam.
Zavartan játszadoztam ujjaimmal, míg erősen tanulmányoztam az asztal falapját. A fiú megfogta állam, kényszerített, hogy ránézzek. Tekintete ismét fogságba ejtett, ám ezúttal esélyem sem volt a menekülésre. Szívem erősebben kezdett dobogni, vérem arcomba futott. Muszáj volt beszélnem.
- Akár ugyanazt elmondhatnám, mint te – mondtam kissé bátortalanul.
- Hát rajta! - bátorított határozottan Justin.