Epilógus és Köszönetnyilvánítás

2011. aug. 12. 14:05 - írta Szandy68

Ehhez csak annyit tudok hozzáfűzni, hogy bocsánat, és köszönöm. ♥

 

Mielőtt Thomas Crase beadta volna jelentését a felmondási kérelmével együtt, még utoljára könnyes szemmel átfutotta a szöveget:

JELENTTÉS
Justin Bieber Protection Program

Írta: Thomas Crase /CIA-ügynök;13. osztályvezető/ 
Kelt: 2011.03.05. 15:30
Helyszín: Európa; Oroszország; 58°17'25.51” É 45°50'49.30” K

A Justin Bieber Protection Program keretében a Murds /ororsz maffia/ által elfogott Megan Crase /CIA-ügynök; Ifjúsági Kiképzés magas fokon vizsgázott tagja; 16. osztály/ és Justin Bieber /védett személy; JBPP/ menekülési terve szerint 18:15-kor leszálltunk a fent megadott koordináta helyén. Az eredeti terv itt elbukott. A három CIA helikopter leszállt, azonban tizenöt Murds tag várt ránk, csapdába estünk. Az információinkat Fred Gibsontól /kettős ügynök; CIA-ügynök, 16. osztály parancsnoka; Murds maffiatag/ szerezték, aki kémként dolgozott a kezdetektől fogva. 19:02-kor megérkezett a védőügynök, a védett személy és segítőjük, George Chardonney /egykori CIA-ügynök, kém, informatikus; Murds maffiatag/. 19:05-kor a moszkvai CIA-csapatok meglepték az ellenséget. Ezt kihasználva tűzharcba keveredtünk, ami csak pár percig tartott. James Morrison /Murds orosz maffia-, Morrison Vállalat igazgatója/ meglőtte Justin Biebert, miután Megan Crase ügynök súlyosan megsebítette. Morrison az utolsó erejével három tölténnyel halálos sebeket ejtett Megan Crase testén. Ezt látva én, Thomas Crase ügynök végleg megöltem James Morrisont. A Murds igazgatója meghalt, halála áldozatokat követelt. A harcban négy ügynököt vesztettünk el /Jim Briley; Russell Gold; Megan Crase; Benjamin Grath/, kilenc sebesült. Miután a maffiózók látták főnökük halálát, a legtöbben visszavonultak. A harcot a CIA nyerte. A védett személy súlyos sérülése miatt a helikopterben, hazafele 19:53-kor elhunyt (utolsó kérése: a külvilágnak azt híreszteljük, örökre visszavonult, halála maradjon titok a rajongók számára).
A Justin Bieber Protection Program elbukott.

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Nekem ez egy nagyszerű félév volt, tényleg rengeteg tapasztalatot szerezhettem, főleg írás terén. Van egy ember, aki nélkül mindez el sem kezdődött volna. Drága unokatesóm (és "menedzserem"), dolly őrült fantáziájának és az én túlpörgős állapotomnak /olyankor ne akarjon senki se megismerni/ köszönhetően ötlött fel fejemben a történet vázlata, aztán kidolgoztam. Dolly nem csak az elejében segített, a végében is, amiben nem tudtam dönteni, hogyan legyen. Köszönök neked mindent. <3
De nem feledkezhetem meg a legfontosabbról; rólatok, drága olvasóim! Azoknak külön köszönet jár, akik vették a fáradtságot és véleményeztek legalább egyszer, netán végig a történet folyamán. Ti vagytok a legjobbak! Azt hiszem, megérdemlitek, hogy tegyek egy felsorolást:
brett, ilcsibieber, Odett, Diniii, Fancsy97, Carly14, dolly, ladygaga@fangirl, *>Angie<*, Barbi, Yoycie98, kicsikitty, ItalianGirl, tamiih, angi, melodyforever, abc, Vivi, N.Emese, Henriett, xikszyipszilon, Petraa15, Ancsucsu, meli026, trixxx, bius, Sarah, Petraa15, Zsófi, Betty, barbi, LimeD, Barbee, Timi, AgnesFrank, dittuu, drea, eddyeG, luckyjazz, Cher
Most, miközben összeszedtelek titeket, visszaolvastam az összes komit; könnyezek. Meghatódtam. Egy hatalmas csontropogtató virtuális ölelést küldök mindannyitoknak! Köszönöm!
Persze azoknak is hatalmas köszönet jár, akik meghúzódtak a háttérben; lusták voltak, csendesen megbújtak a sarokban. Megértem őket, gyakran én is ilyen vagyok...
És akkor eljött a búcsú ideje... Szeretlek titeket, köszönöm a támogatást, hogy lelket öntöttetek belém írás közben. Hihetetlen, mire képes pár jó szó, ezt jegyezzétek meg! Minket, „írókat” ezek éltetnek. =) Már tényleg elköszönök, hiszen azt a hálát, amit érzek, úgysem tudnám kifejezni, ha még oldalakat írok.
Egyszer talán még visszatérek, nem tudom.

Sziasztok!

XXV. fejezet

2011. aug. 11. 16:16 - írta Szandy68

Nehéz, nagyon nehéz, de... itt az utolsó fejezet. Csak annyit mondok, hogy szeretnék megkérni MINDENKIT, aki olvasta a történetet, hogy írjon pár szót róla. Elérkeztünk a végére, szerintem ennyit meg lehet tenni. Nektek egy perc, nekem viszont nagyon sokat jelentene. Szóval nagyon sok véleményt szeretnék erre a részre kapni, még negatív is jöhet, ha normálisan van leírva. Valamint tényleg köszönöm mindenkinek, aki eddig kitartott velem. Most pedig jó olvasást!
U.i.: a blogot természetesen nem törlöm, ez meg sem fordult a fejemben. =) Az epilógus holnap-holnapután érkezik, szóval arra már nem kell sokat várni. 

Március hűvös szele söpört végig a szobán, libabőrössé téve meztelen karomat. Bár kissé enyhült az idő, de Oroszországban még mindig szükség volt a kabátra, hogy ne fázzon az ember. Miközben ölemben a laptoppal pasziánszoztam, türelmetlenül, felváltva pillantottam a szoba sarkába szerelt kamera apró LED izzójára, valamint a képernyő sarkában lévő órára. Chardonnay már tíz perce késlekedett, s kezdtem aggódni.
Az eltelt két hónap alatt meglepő fordulatokon mentünk keresztül. A ritka percek egyikén, amit Justinnal tölthettem, elkezdtük a szabadulásunkat tervezgetni. Ennek fültanúja volt az ex-CIA-ügynök, legnagyobb meglepetésemre nem kellett sokat könyörögni, hogy segítsen. Minden apró részletet elmondott, ami tudatában volt, és ez idő alatt én is folyamatosan megfigyelést végeztem. Pontosan tudtam, mikor melyik maffiózó merre tart, hol őrködik, mit csinál. Hosszú, nehézkes tervezgetések után végre megszületett a terv, ami szerint kijuthatunk börtönünkből. Úgy terveztem, a március 4-ei születésnapomat már otthon tölthetem a családommal, barátaimmal, akkor pedig bepótoljuk Justinét is. Addig már csak két napunk volt. Ha ezt a lehetőséget elszalasztjuk, elbukunk, az végzetes lenne. Elveszteném James Morrison bizalmát, amiért eddig keményen megdolgoztam. Szerencsére az utóbbi hetekben inkább az üzlettel volt elfoglalva, mint rablásokkal, merényletekkel. Csupán egy csempészetnél kellett segédkeznem, és testőrként elkísérni egy titkos megbeszélésre legnagyobb riválisával, aminek a vége kemény harc lett – a Murds győzelme után Morrison hatalma tovább nőtt. Örültem, hogy ezek után a maga módján bízott bennem; ha nem tenné, jobban kitüntetne figyelmével, aminek következtében nem tudnék megszökni.
Türelmetlenül doboltam ujjaimmal a gépen, mikor már 18:42-t mutatott az óra. Kezdtem kétségbeesni. Ha most azonnal nem indulunk el, a terv nem fog működni. A váltások az őrhelyeken már megtörténhettek, pedig ki akartuk használni a gyengébb pillanataikat. Már azon voltam, hogy megkeresem a férfit, mit szerencsétlenkedik, mikor a kamera leállt működni. Szívem abban a pillanatban dübörögni kezdett, elmémet máris elborította a szabadság érzése. Pedig a neheze csak most jön. Hihetetlen, hogy a véráramban végigszáguldó adrenalin mire képes; úgy rohantam egyik saroktól a másikig, mint még soha. Agyamban mindig feltérképeztem, ki lehet az adott folyosón, de a szerencse mellém állt – csak a harmadikon sétált végig egy férfi, így csak igen rövid utat kellett megtennem nyugodtan sétálva, mikor izmaim már megfeszültek az izgalomtól. Lift helyett a lépcsőt választottam, hármasával lépkedve át a fokokat hamarabb felértem az ötödikre. Justin már feszült arcizmokkal várt Morrison ajtaja előtt kezében egy belépőkártyával. A férfi pont ezt a két napot választotta egy fontos üzleti megbeszélésre, így már tegnap este elutazott. Justin a jelek szerint sikeresen teljesítette feladatát. Miután leitatta Evelynt, kiszedte belőle apja jelszavát a hálózati hozzáféréshez, aztán elkobozta belépőjét az irodájába, amiből csak kettő volt – a két Morrisonnál. Miután a kártyát végighúztam a leolvasón, az ajtó kinyílt. Egy pillantással ellenőriztem a falon lógó hatalmas képernyőt, ahol normális esetben a biztonsági kamerák képeit lehet látni. Megkönnyebbültem, mikor a fekete-fehér képek helyett valóban csak teljes sötétséget láttam. Justinnal kapkodva beindítottuk a számítógépet, ami hamarosan kérte az első jelszót. Miután a fiú elhadarta, bepötyögtem. James Morrison gépe volt az egyetlen az épületben, amit nem ellenőriztek, nem védtek annyira. Chardonnay korábban meg tudta mondani, milyen kódokkal tudom leállítani az összes biztonsági rendszert, egykor informatikusként dolgozott a CIA-nál, majd kezdetben Morrison is ezt a tudását használta mindenre. Napokig magoltam részletes jegyzeteimből, mit kell tennem, amíg a férfi lefoglalja az ezt felügyelő embert. Ezen nem bukhattam el. Újabb kőréteg szakadt le szívemről, mikor a gép jelezte, sikeresen leállt a rendszer. Ezután nagyon sietnünk kellett. Amint észreveszik az emberek, hogy nem működik a rendszer, fegyvert rántanak és keresni fogják a tettest. Megragadtam Justin kezét, majd rohanni kezdtünk lefelé. Ha összetalálkoztunk egy Murds taggal, lelassítottunk, de próbáltunk minél jobban sietni. A földszinten Chardonney várt ránk a garázs bejáratánál. Csak egy pillantást váltottunk, majd lementünk a föld alatti hatalmas garázsba. Egy óriási csapóajtó vezetett fel a felszínre, amin könnyen kifért akár egy teherautó is. Most, hogy a biztonsági rendszer kikapcsolt, tárva-nyitva állt előttünk. Ezért is percek kérdése volt, hogy valaki rájöjjön a turpisságra. A férfi kinyitotta autóját, majd beszálltunk. Justint a hátsó ülésre rejtettük, letakartuk egy takaróval, majd beültem az anyósülésre. Lassan, nyugodtan kihajtottunk a főkapuig, ami szintén nyitva volt.
- Kérem, várjanak egy pillanatot – hallottuk a portás hangját, aki a vezérlőpulton nyomkodta a gombokat eredménytelenül. Legszívesebben átvettem volna a vezetést, hogy a gázra taposhassak és örökké elhagyjam a helyet. Chardonney-vel is zen veszekedtünk pár napja, és ezzel érvelt ellenem. Nem szabad feltűnést keltenünk, különben végünk. Ökölbe szorított kézzel vártam, idegesen bámultam magunk előtt a végtelen erdőbe vezető utat.
- Hova készülnek? - kérdezte szigorúan a kapuőr, miután lemondott a rendszer javításáról.
- Ez titkos ügy, Ivan – felelte tömören Chardonnay.
- Sajnálom, mutassák a kártyáikat – Mélye levegőt vettem, majd pókerarcot öltve átnyújtottam a Murds tagsági kártyámat. Megnézte a neveket, majd homlokát ráncolva vizsgálta arcunkat.
- Nem mehettek tovább. A főnök meghagyta, hogy a tudtán kívül ne engedjek ki senkit. Szólok neki – közölte fontoskodva. Szívem kihagyott egy ütemet, amikor füléhez emelte a telefont, majd ösztönösen cselekedtem. Derekamra csatolt pisztolytartómból elővettem hangtompított Taurus PT99-esem, majd egyenesen rászegeztem. Még láttam kerekre tágult szemeit, a következő pillanatban viszont már rádőlt az előtte álló pultra. Az itt töltött idő alatt megváltoztam. Éreztem, hogy változtam. Ezelőtt, ha egy-egy bevetésen harcra került a sor és kénytelen voltam ölni, nem számított, milyen emberről van szó, a a lelkiismeret-furdalás ott lappangott bennem. De ha most ránéztem a holttestre, már semmit sem éreztem, csak ürességet. Bár az ügynökség kiképzett, az itt töltött pár hónap mégis többnek bizonyult – az itt felgyülemlő tömény gonoszság bárkiből hideg gyilkost faraghatott volna.
- Taposs a gázra! - utasítottam a férfit, majd pár másodperc múlva már a szűk földúton száguldottunk, amilyen gyorsan csak lehetett. Ahogy a fenyők zöld tűlevelei, törzsei egybeolvadtak az út szélén, egy már rég elveszettnek hitt érzés kerített hatalmába. Tudtam, hogy a szabadság felé hajtunk; újra a jó oldalhoz, ahová mindig is tartoztam. Visszatérhetek családomhoz, barátaimhoz, a CIA-hoz. Lelkem ismét száguldott, hirtelen már nem éreztem a szorító bilincset, ami eddig a Murdsnél tartott fogva.
- Remélem megvártak minket – dünnyögte Chardonnay, amivel kiszakított merengésemből. - Bocsi, hogy késtünk, de feltartottak. Azt hittem, Andrej lesz ma a felelős a biztonsági rendszerért, de cseréltek Igorral. Ő sokkal nehezebben adja meg magát.
- Biztos vagyok benne, hogy megvártak. Hiszen csak fél órás késésnél kezdenek kételkedni sikerünkben. Vagy már ezt is elfelejtetted? - néztem rá vigyorogva.
- Én? Dehogyis! Már csak abban reménykedem, hogy újra a munkatársatok lehetek majd.
- Majd szólok az érdekedben pár szót – kuncogtam fel, ami hamarosan felszabadult nevetéssé nőtt. Úgy éreztem, minden súlytól megszabadultam, a pillanatnyi jókedvemet semmi sem szeghette. Közben a visszapillantó tükörben láttam, ahogy Justin a takaró alatt összeborzolódott haját igazgatja – valamiben sohasem változik az ember.
- Mit csinálsz, amikor hazaérünk? - kérdeztem hátrapillantva. Habár belénk verték, hogy sohase örüljünk túl korán, még az utolsó pillanatban is megtörténhet a legrosszabb, nem tudtam gátat szabni az erős reménynek, ami hatalmába kerített.
- Mindenképp találkozni fogok a családommal, aztán a rajongókat is meg kéne nyugtatni. Evelynnel tévét néztünk, láttam, mennyire elkeseredtek; valaki az egyik házból felvette, amikor elkaptak minket – magyarázta. - Feltéve, ha a CIA nem fog valamelyik ügynökhöz bilincselni.
- Ezt nem ígérhetem – kuncogtam fel. - Ezek után Morrison az összes emberét ránk fogja állítani, szóval még vár ránk egy kemény menet otthon is.
- Ha veled lehetek, nincs sok kifogásom – újra szétterült arcán macsós vigyora, mire szerényen mosolyogva előre fordultam.
- Még mennyi idő, míg odaérünk? - kérdeztem a sofőrt, aki rögtön az órájára pillantott.
- Körülbelül tíz perc, ha minden jól megy – felelte a férfi, majd hátradöntöttem fejem. Mikor Chardonnay először felajánlotta segítségét, nem tagadom, voltak kétségeim. Azonban miután duplán is veszélyeztette az életét, többet nem aggódtam miatta. Egy hete elment a Moszkvában állomásozó CIA-csapathoz, hogy biztosítsa szökésünk utolsó fázisát. Ha Morrison tudomást szerzett volna róla, kétségkívül megölte volna, s az ügynökök se fogadták őt vígan. Előre gondolkozva készítettünk rólam egy videofelvételt, amiben megmagyarázok nekik mindent. Miután azonosítottak mint elrabolt CIA-ügynököt, meghallgatták Chardonnay-t is, és megígérték, hogy intézkednek. Azonnal értesítették a CIA igazgatóját, s innen már elintézett ügynek számított. Ekkor előttünk egy elágazásnál valamin megcsillant a nap sugara. Szemeimet összeszűkítve próbáltam kivenni a tárgy alakját a bozótos mögött. Ahogy közelebb értünk, egy autó körvonalazódott ki előttünk.
- Mit mondtál, mennyien jönnek értünk? - kérdeztem homlokomat ráncolva, a jó kedvem egy pillanat alatt elpárolgott. Helyét a kétségbeesés, aggodalom vette át.
- Egy helikopter vár ránk, kettő kísér, amiben egy-egy egység van, plusz a moszkvai csapattól is jönnek – felelte, miközben ő is azt a pontot bámulta, amit én. - De ezeknek Murdsös kocsijuk van.
- Justin, bukj le! - parancsoltam azonnal, mikor már csak pár méter választott el tőlük. - Gyorsítsunk már úgy is mindegy.
Chardonnay a gázra taposott, bár sokkal gyorsabban nem haladhattunk a kanyargós erdei úton. Nem tévedtünk; az autó azonnal kikanyarodott utánunk, és ránk tapadt. Hallottuk a kocsi páncéljáról visszaverődő lövedékeket, majd pisztolyom kibiztosítva kidugtam kezem az ablakon.
- Próbáld a gumikat ezzel. Az összes maffiózó autója golyóálló, nem mész vele semmire. - Chardonnay átnyújtott egy nagyobb kaliberű fegyvert, miközben idegesen az útra koncentrált. Kihajoltam az ablakon és céloztam; a jobb mellső gumi kidurrant, s nem sokon múlt, hogy rátekeredjenek a fákra.
- Beletelik egy kis időbe, amíg kicserélik a gumit, addigra remélhetőleg mi már Amerika felé repülünk.
Eltelt pár néma perc, míg a fák ritkulni kezdtek, aztán megpillantottam magunk előtt a hatalmas mezőt, ahova megbeszéltük a találkozót. Szívem a torkomban dobogott az izgatottságtól, azonban hamarosan a vér is megfagyott ereimben. Megkövülten ültem, amíg a kocsi lassan lefékezett. Minden oldalról fegyverek szegeződtek ránk, de én csak egy pontot figyeltem magam előtt. Az egyik fekete helikopter előtt ott állt apám, akinek fejéhez Morrison nyomta pisztolyát.
- Apa – nyögtem kétségbeesetten, a következő pillanatban pedig egy erős kéz rántott ki a kocsiból.
- Megan, Megan – csóválta rosszallóan fejét a maffia feje. - Hatalmas hibát követtél el. Te pedig, Chardonnay... Ügyesen átvertetek. Csakhogy elfelejtettetek egy apróságot.
Miközben beszélt, tagjaimba visszatért az élet, vele együtt a mérhetetlen düh, ami a pánikból egy másodperc alatt keletkezett.
- Engem – a hang közelről jött, s a következő pillanatban egy fémcső nyomását éreztem oldalamon. - Lehe, hogy elmondtad nekik, ki is vagyok, de még mindenhez volt hozzáférésem. Nem volt nehéz kitalálni, mire készültök.
- Rohadék – sziszegtem dühösen, de szememmel még mindig apámat néztem, akinek tekintetében most semmit sem bírtam felfedezni. Különös volt. Ha veszélyben vagyok, mindig látom benne az aggódó csillogást, de most... túl nyugodtnak tűnt. Észrevehetetlenül megmozdultak ujjai, s felmutatta hüvelykujját. „Mit tervez?”
- Szóval ez volt az a fontos üzleti megbeszélés? - hirtelen felvilágosodtam.
- Az eszed még mindig gyorsan vág, bármilyen hülyeséget is csinálsz most…Komolyan jó emberem lehettél volna – játszotta a csalódottat James Morrison, a következő pillanatban azonban nem volt ideje gúnyolódni. A fák közül hirtelen töltények szelték át a levegőt, jó pár maffiózót a földre kényszerítve. A Murds tagok pillanatnyi döbbenetét kihasználva félrelöktem Fed fegyveres kezét, majd pár másodperces közelharc után a földre nyomtam. Láttam, hogy apu Morrisont köti le, azonban egyik sem boldogult a másikkal; egyre távolabb kerültek egymástól, míg mindketten fedezékbe húzódva lőfegyvereik segítségét keresték. Miután volt parancsnokomat mozgásképtelenné tettem, Justin után kutattam. Tőlem öt méterre állt tanácstalanul, majd találkozott a tekintetünk. Versenyt futottam felé egy maffiózóval, aki szintén a fiúhoz igyekezett, nyilván Morrison megtiltotta, hogy lelőjék, a pici lánya hercegének nem eshet baja.
- Ne mozdulj! - kiáltottam Justinnak, a következő pillanatban pedig ellőttem mellette egyenesen az ellenség mellkasába. A mező pillanatok alatt csatatérré vált. Durranások, kiáltások hangja töltötte be a teret, a levegőben tapintható volt a félelem, a küzdelem az életért. Kizártam a gondolatokat a fejemből, amik bezavartak volna. Ösztönösen cselekedtem, ahogy kiképeztek. Justint átkarolva a legközelebbi menedéket nyújtó autó felé rohantunk, körülöttünk csak záporoztak a lövedékek. Már csak fél méterre voltunk, mikor a fiú teljes testsúlyával húzni kezdett a föld felé. Abban a pillanatban megszűnt számomra a külvilág. A földre zuhant, kezét oldalára szorítva fájdalmasan felordított. Még levegőt is elfelejtettem venni, amíg lehúztam kabátjának zipzárát, s amikor ujjaim vörösre festődtek vérétől. Könnyeim már arcomon folytak végig, miután az ingéből letépett darabbal leszorítottam a golyó által okozott sebet. Felemeltem a fejem, s tőlünk néhány méterre ott ült egy autó árnyékában James Morrison. Arcán győztes mosoly bujkált, egész lényét átitta a győzelem mámora. A képre elborult az agyam. Ugyanazt éreztem, mint Mike halálakor. Bosszút akartam, megölni a férfit, aki annyi fájdalmat okozott már nekünk. Taurusom a földön hevert Jus fejénél, így a leggyorsabban elérhető fegyverért nyúltam. Kihúztam csizmámból szai tőrömet, s egyszer megforgattam kezemben le sem véve a célpontról a szemem. Az ezüst tőr forogva szelte át a köztünk lévő távolságot, majd beleállt a férfi mellkasába. Szeméből azonnal eltűnt a vérengzés, helyét rémület vette át. Ekkor megváltozott valami. A légkör hirtelen megfagyott, ahogy térdre rogyott James Morrison, a Murds valaha volt legnagyobb igazgatója. Rengeteg szempár szegeződött rá, s láttam szemem sarkából, hogy a gyávábbak megfutamodnak; túlerőben voltunk, s a főnökük megsérült. Talán az életének is vége. Különös elégtételt éreztem, egy nyomás, ami eddig szívemen ült elszállt. Láttam, hogy apám keresztül verekedi magát egy maffiózón, hogy hozzám férhessen. Azonban most nem törődhettem vele, hiszen Justin fájdalmak között vergődve feküdt mögöttem.
 - Ne! - a rémisztő kiáltást egymás után három, a többinél élesebb dörrenés követte, majd testembe elviselhetetlen fájdalom nyilallt. Fejjel előre a földre zuhantam, csupasz kezemmel hamarosan meleg folyadékot tapintottam. Oldalra fordítottam a fejem, s még épp láttam, hogy apu Morrisonra lövi egész tárát, aztán hozzám sietett. Három golyó talált el; a legerősebb fájdalmat mellkasomban éreztem, de érzékeim egyre tompultak. Már nem láttam tisztán, a hangok elmosódtak, távolinak tűntek. Lelkemben mégis szétáradt a nyugalom, amelyet talán még sohasem éreztem. Tudtam, hogy győztünk. Tudtam, hogy Justin él. Apám itt volt velem, valamit beszélt hozzám, de nem értettem. Nem maradt erőm, hogy bármit is válaszoljak neki, csak az számított, hogy ők életben vannak. Morrison meghalt, ők élnek. Csak egy gondolat járt a fejemben: teljesítettem a feladatom, megvédtem Justin Biebert.